2017. november 19., vasárnap

Frosty Bidouille

Már többször fűztem ezt a mintát, de medálnak kicsinylettem, fülinek meg eszembe sem jutott.

Aztán nemrég rátaláltam a Pinteresten erre a színösszeállításra füliként és elkapott a MustHave érzés.

A cseppecskék lehetnének hangsúlyosabbak, de az itthoni választék közül ez volt a legjobb. Mindenesetre érdekesen törik a fényt.

2017. november 11., szombat

Vintage leaves

Talán már nem is kellene leírnom hogy BéKatánál jártam a képek önmagukért beszélnek majd. :)

Célirányosan mentem, mert Kata egy fülit készített nemrég és nagyon megfogott az Erdőtündéres fantasy stílusa. Sajnos füli témában nálam súlykorlátozás van, a 8 grammnál nehezebb csúnyán meghúzza a fülem és nem is bírom viselni egész nap. Így a cél egy medál + két kisebb egységből álló nyaklánc volt.

Nagyon izgultam, hogy legyen közepes méretű csepp alakú labradorit, de ugye Katának "mindene van" így a csiszik, dómok és zoliduok összeszedése után már kezdődhetett is a munka. Szépen felragasztottam a követ és körbevettem a csiszivel, mikor a háló következett volna...azonban itt derült ki, hogy azt ugyan még meg kell álmodni, mert a kő kétszer olyan vastag mint a mellé rakott csiszi. 

Csiszit nem akartam váltani nagyobbra mert pont az aprólékossága fogott meg Kata fülijének. Úgyhogy dupla hálót kapott: két csiszire 9 szemből. Gondoltam ez elég hosszú háromszögecskéket fog adni amit bicone és 8-as váltakozással már rá tudok húzni a magasabb kőre is. De sajnos nem a lekerekített szélű kövek közé tartozott ez a példány, így groteszkül elálltak a 3 mm-es gyöngyök. 

Már épp "újratervezésen" gondolkodtam, mikor Kata előállt ezzel a "ilyet még úgysem próbáltunk - egyesével varható strasszokkal". Végül is, ha már közel egy órája fűzök-bontok, mit nekem még egy kis négylukú próbálkozás. :) Igen kicsik a strasszok, így azon aggódtam hogy egyáltalán keresztbe át tudok-e ölteni a foglalton... már nem is foglalkoztam vele, hogy a strassz nem igazán feküdt bele a háromszögekbe. Azonban mikor már majdnem körbeértem nagyon szembetűnő volt a hiba, ráadásul így elforogtak a strasszok is. 

A végső megoldást a sarkokon való átöltés jelentette, ami ugye egyből előre vetítette hogy bizony akkor a másik saroknak is ki kell találni valamit. No ilyenkor szoktam én félre tenni a dolgot, neki fogni valami másnak és hasonlók. De már eltelt a tanfolyam fele és az én kövem még mindig nem volt befoglalva. :( Szerencsére mindenki biztatott hogy jó lesz, csak oldjam meg a feladványt.

Nem variáltam túl a dolgot, még egy hálót kapott a belső strassz csücske. Bár nagyon sajnáltam, hogy újabb rész kerül kitakarásra ebből a csodálatos kőből de végre látszott a fény az alagút végén, olyan aprólékos lett mint amilyennek az elején is szerettem volna. Nagy lendülettel fogtam neki a dóm és a zolik fel- és körbevarrásának és csak úgy "kerekedett" a szépség a kezemben.

Olyannyira, hogy még a kis egységnél sem fogyott el a kedvem, de már akkor láttam, hogy azokból bizony füli lesz. Ildivel gyorsan a Pinterest-es gyűjteményeikhez fordultunk segítségért, szerencsére volt kütyü kéznél, hamar megtaláltuk az alap formát.

Adott volt a dóm, a zolik, meg hát ugye két sor strassznál sem lehet alább adni. A súlykorlát miatt gondoltam ennyi elég is lesz, csak a szélső soron vaciláltam. Magamhoz hűen kétfajta füli született, gondoltam majd kipihenten eldöntöm melyiket is szeretném... vagy elkezdek hódolni az új hóbortnak és aszimmetrikusan fogom őket hordani. :) Végül azért csak átfűztem őket egyformára. A súlykorlátba is bőven belefér 3,65 g lett.